Az ELTE-BTK történelem-levéltár szakirányos hallgatójaként 2010 nyarán szereztem tudomást róla, hogy a Buenos Aires-i magyar könyvtár –a világon szinte teljes mértékben egyedülálló- emigrációs gyűjteménye elkeserítő helyzetben, elfeledve, és széthullástól veszélyeztetve áll „a világ végén”. 2012-ben először személyesen látogattam három hétre Argentínába, ekkor igyekeztem teljesen privátilag besegíteni Haynalné Kesserű Zsuzsánna könyvtárvezető asszonynak. Hazatértem után minden követ megmozgatva igyekeztünk az Argentínában felhalmozódott kulturális örökségünk megmentésére támogatókat szerezni. Már-már megfáradva a kilincselésben szereztünk tudomást a KIM Nemzetpolitikai Államtitkársága által kiírt Kőrösi Csoma Sándor Programról, amit azonnal meg is pályáztam.
A projekt koordinátorai előrelátóan, és bölcsen vették észre a könyvtárban rejlő páratlan kincset. Így mehettem vissza Buenos Airesbe, hogy az ott töltött mintegy öt hónapom során feldolgozhassam és újrarendezhessem az itt található emigráns gyűjtőközpont, a Hungária Kölcsönkönyv- és Levéltár állományát és az egyetemes magyar kulturális örökség részét képező pótolhatatlan értékeit listázzam és előkészítésem egy esetleges későbbi hazaszállításra. Azért is nagy dolog mindez, mert a rendszerváltás óta eltelt több mint húsz évben soha nem indult hasonló program, mint a KCSP, amelyen belül is szinte egyedülálló a főleg hagyaték feldolgozásával kapcsolatos munkakör.
Munkám során több mint 1200 kötetnyi emigrációs irodalmat, megszámlálhatatlan –a világon kizárólag itt meglévő – újságot, egyéb nyomtatványt, és kéziratot gyűjtöttem össze, de hanglemezt, de magyar vonatkozású némafilmszalagot is leltem kutatásaim alkalmával. Olyan történeti jelentőségű személyek hagyatékait készítettem elő szállításra mint Oláh György, Endre Zsigmond, Süllős Lenke… stb. Összességében tehát a helyi magyar kolónia mintegy félszáz doboznyi adományt gyűjtött rajtam keresztül magyarországi közgyűjtemények számára, és ugyanennyi –nem emigrációs irodalmat- az elszakított területeink magyarsága számára. A helyi magyar közösség emigrációs könyvtárát és gyűjteményét pedig újra rendeztük a XXI. század követelményeinek megfelelően.
Legnagyobb és talán leginkább lélekemelő élményemként tartom számon, hogy minden ott kapott páratlan szeretet, barátság és segítőkészség ellenére is megtapasztalhattam mennyire idegen lennék mindig a tengerentúlon. Akarva-akaratlanul minden gesztusomban, megnyilatkozásomban, és lélegzetvételemben európai és magyar voltam. Nem múlt el nap anélkül, hogy ez ne jutott volna eszembe. Aki azt mondja, hogy levetkőzhetjük fajtánkat az egyszerűen és elsősorban önmagának hazudik...

Szöveg és képek: Nagy Szebasztian

[nggallery id=50]