GÓLYÁK

május 17, 2012

?Színház az élet? ? a Corvinban is!

A Corvin apródjává válni nem elég, ha valaki jól megírja a felvételit, jók a jegyei, és felveszik. Egy kalandos és izgalmas próbatételeket jelentő gólyarendezvény-sorozaton is részt kell venniük az apróddá válni akaróknak.

Sok vicces és ?húzós? feladat várt rájuk idén is a gólyavetélkedő során. Volt mindenféle ?ínyencség? (lisztes méz lekváros túró rudival?), tánc- és költői verseny, krumplipöckölés stb. Nekünk ? tizedikeseknek, akik szerveztük a vetélkedőt ? leginkább a sütibehozós feladat tetszett. Csak úgy tudtunk jól zsűrizni, hogy mindet megettük?

A rendezvények csúcspontja persze a gólyabál volt, ahol idén egy egész szokatlan feladatot kellett megoldani az apródpalántáknak. (Már az is látványos volt, hogy ezen a napon minden kilencedikesnek fürdőköpenyben kellett jönni. Volt, aki strandpapuccsal, úszósapkával egészítette ki öltözékét.)

A gólyabálon egy-egy irodalmi mű videóklipjének megrendezése és előadása volt a feladat, amit egy nyolc fős zsűri értékelt. Azt lehet mondani, hogy minden várakozást felülmúltak a produkciók. Egy-két műhöz még nekem is megjött a kedvem ? így a zsűrinek nehéz feladata volt. A pontok összesítése után került sor az eredményhirdetésre, és az apródavatásra. Az idei versenyt a 9. b osztály nyerte, de ? legalábbis reméljük ? minden gólya jól érezte magát az első igazi corvinos programján.

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés

Hol talál meg minket?

Archívum

Corvin Diákalapítvány