Fülemüle Informatika verseny

május 17, 2012

A Fülemüle Informatika verseny egy, az Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola által kiírt többfordulós verseny. Kétféle kategória volt, egy általános és egy speciális. Az előbbibe bármely 8, 9 és 10 osztályos tanuló, viszont az utóbbiba kizárólag hallássérült tanulók jelentkezhettek. Fontos kiemelni, hogy a rendezők gondoltak a határon túli magyarokra is, így ők is részt vehettek a versenyen. Az első fordulóban egy PPT-t kellett készíteni a szervezők által megadott listából választott témában. Itt dőlt el, hogy egy adott iskola által nevezett tanulók közül ki az, aki folytathatja a versenyt. A mi iskolánkból 3-an jelentkeztünk. Név szerint: Aulechla Adrián, Kovács Attila és Mónus Gyula. Mindannyian remek prezentációt készítettünk és végül kettőnknek sikerült továbbjutni. A második fordulóban már egy adott témáról kellett PPT-t készíteni, de nem akármilyet ám, hanem oktató program jellegűt. Az általános kategória témája az Internet által biztosított szolgáltatások (protokollok) volt. Személy szerint én rengeteget foglalkoztam az információgyűjtéssel és csak azután kezdtem hozzá a munkához, miután mindennek alaposan utánanéztem. A második forduló feladatának elkészítésére 1 hét állt rendelkezésre. Úgy érzem itt is remekül helytálltunk ám végül a döntőbe nem jutottunk be. Úgy érzem ez egy remek lehetőség volt a prezentáció készítés gyakorlására és a tapasztalatszerzésre, így akár később dobogós eredményt is elérhetünk.                                                  
Kovács Attila 10.A

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés

Hol talál meg minket?

Archívum

Corvin Diákalapítvány