Szavalóverseny

szeptember 10, 2012

2009. április 7-én élhettük át először a corvinos szavalóverseny izgalmait. Már korábban választottunk kedves, hozzánk illő verset az előre megadott korszakból, vagyis napjaink költészetéből. Nagy szorgalommal és lelkesedéssel készültünk.

Elérkezett a várva várt délután. Nemcsak a zsűri, hanem a közönség jelenléte is fokozta izgalmunkat. Ezt a feszültséget Mándoki tanár úr megzenésített versek éneklésével és gitározással oldotta.

A tanárok biztató tekintettel néztek ránk, miközben egymás után szavaltunk (összesen tizenheten). Miután mindenki elmondta a versét, a zsűritagok elvonultak döntést hozni. Ki fog nyerni, kik lesznek helyezettek? Ez a kérdés foglalkoztatott bennünket, de már egyre felszabadultabban majszoltuk ajándékba kapott csokinkat és hallgattuk a zenét.

Az első hat helyezett könyvjutalomban is részesült, dicsérő oklevelet mindenki kapott.

Mi nagyon jól éreztük magunkat, örültünk, hogy sikerült legyőzni félelmünket. Úgy gondoljuk, hogy igen színvonalas versenyen vehettünk részt. Jövünk jövőre is!

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés

Hol talál meg minket?

Archívum

Corvin Diákalapítvány