Német versmondó verseny

szeptember 10, 2012

Örömmel írok róla, hogy az 1932-ben nyílt, a ?méltóságos urak? ideje óta fennálló, nagyhírű Corvin Mátyás Gimnázium és SZKI. nevét sikerült ismét egy kicsit öregbíteni. Nem nagyon. No, de azért talán egy kicsit mégis?
Az a megtiszteltetés ért, hogy iskolánkat én, Nagy Szebasztian képviselhettem az MFPI által szervezett német nyelvi szavalóverseny budapesti döntőjén. A megmérettetésre 2009. február 18.-án került sor a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet épületében, a Vass utcában. Az én kategóriámban kb. 14-15 ember mérte össze erejét, ha jól emlékszem. A verseny egyébként rendkívül nyugodt, és kultúrált hangulatban folyt le. Felkészítő tanárom, Hajdúné Gyurkovics Zsuzsanna is elkísért, akinek segítsége, törhetetlen nyugodtsága, és mindent elsöprő humora segített abban, hogy olyan magabiztosan, nyugodtan mondhassam a verset, hogy esélyem legyen helyezésre. Meglepetésként szolgált, hogy Busa Istvánné is megjelent a versenyen, akinek szintén köszönettel tartozom bíztatásáért, tanácsaiért. A kortárs, német költők verseit megpróbáltam legjobb tudásom szerint elszavalni, majd apró szereplésemet azzal próbáltam vidámabbá tenni, hogy sarkam összecsapásával búcsúztam, ahogy az a régi-régi ?Kabos- és Páger-filmekben? volt szokás. Ez némi derültséget keltett, de bízom benne, hogy nem emiatt értem el a második helyezést.

Mint említettem, szereplésem a döntő második helyezésére volt elég, melyet örömmel fogadtam, ámbár jövőre az első helyet célzom meg, ha lesz rá ismét alkalmam. Örömmel tölt el, hogy iskolánkban sokan gratuláltak, és az is, hogy talán egy kicsit hozzá tehettem a Corvin hírnevéhez. Remélem, hogy máskor is lesz alkalmam hasonló megmérettetéseken részt venni.

Nagy Szebasztian
2009. február 25.

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés

Hol talál meg minket?

Archívum

Corvin Diákalapítvány