Élménybeszámoló

Amikor az ember egy új, idegen közösségbe kerül, mindig fél egy kicsit, hiszen nem tudja mi vár rá.

Mi is ilyen gondolatokkal indultunk a vasútállomásra azon a nyár végi reggelen, vagyis a gólyatábor első napján. Mindenki csendben nézett végig osztályának új tagjain, és csak remélni tudtuk, hogy jól kijövünk majd egymással. A vonathoz érve már kialakult egy-két csapat, akik rögtön egymás közelében foglaltak helyet a kocsiban, és már csak a nevetéstől volt hangos a vagon.

A törökmezői elágazásnál szálltunk le a buszról, innen Edit néni fuvarozta a cuccunkat a turistaházig, mi pedig gyalog tettük meg az utat. Akkor még nem is sejtettük, hogy ez a tevékenység fogja meghatározni az ittlétünket?

A táborba érkezést követően rossz hírt is kaptunk: nem azt a szállást kapjuk, melyet lefoglaltunk, így az egész osztályt egy kis vadászházba irányították, ahol pótágyaktól és csomagoktól zsúfolva kellett elférnie 24 gyereknek és 3 felnőttnek. De mint kiderült: sok jó ember kis helyen is elfér! Elég hamar elrendeződtünk, kipakoltunk és indultunk is az első túrára, az erdőbe. Péter bá? növény-, és állattani ismeretekkel bővítette a tudásunkat. A ?séta? vége felé máris mindenki megtapasztalta, hogy milyen a másik a legrosszabb állapotában. Mindannyian izzadtan, fáradtan értünk vissza a szállásra, és semmi kedvünk nem volt bármit is csinálni. Ennek ellenére a vacsora utáni csapatépítő játékokat már vidáman játszottuk: megtanultuk egymás nevét, Péter bá? gitárkíséretével még énektudásunkat is bemutattuk.

Másnap ? a lódarázsveszély miatt jókora kerülővel ? Zebegénybe túráztunk, megnéztük a hajókiállítást. Mindenki ?érdeklődve? figyelte az idegenvezető unalmasra sikeredett előadását. Vissza a szállás felé megálltunk rétest enni, ami láthatólag mindenkinek nagyon ízlett. Este ismét vetélkedtünk és a tábortűz mellett ?fantasztikusan? énekeltünk.

Nem volt olyan nap, amikor ne túráztunk volna valamerre, de azt hiszem, ki lehet mondani, egész jól bírtuk. Az utolsó előtti napra egész napos túra volt tervezve, amelynek keretein belül Visegrádra mentünk, szabadon bejártuk a Fellegvárat, és hogy még egy kis szórakozást belevigyünk a napba, elmentünk bobozni. Mindenki megrohamozta a bejáratot, és már száguldoztunk is. Ez volt az a program, ami kivétel nélkül mindenkinek tetszett (a sok gyalogláshoz nem voltunk hozzászokva, de Péter bácsit megismerve úgy gondolom, lesz alkalmunk bőven). Minden kör végén a kijáratnál található kijelzőhöz futottunk, és a nevetéstől fetrengve néztük a nagy képernyőn a képeket, melyeket bobozás alatt készített egy automata gép. A körök végén a legtöbben jégkásával hűtötték magukat, és padoknál ülve nevettünk.

A nap végén fáradtan érkeztünk haza, a vadászházba, de mivel ez volt az utolsó esténk, mindenki ki akarta használni. A tanárok megengedték, hogy tovább maradhassunk fent, és majdnem mindenki sokáig virrasztott.

Utolsó nap ezért aztán nehezen ment a felkelés. Szerencsére nem mentünk sehova, mindenki pakolt, és az utolsó osztályépítő vetélkedők (Japán foci, kötélhúzás, rajzverseny, kígyó) is lezajlottak.

Lényegében egész jól összeállt a csapat ezalatt a 4 nap alatt, és reméljük, hogy az elkövetkezendő 4 évben ez így is marad!

Prohászka Nikolett és Thurzay Gábor

Bp. 2012. 09.09.

[nggallery id=10]