Kerületi történelmi vetélkedő

szeptember 10, 2012

Tavaly első ízben rendezett iskolánk a XVI. kerületi középiskolák csapatainak részvételével kerületi történelmi vetélkedőt. Folytatva a hagyományt, idén az 1848/49-es események 160. évfordulója adta a verseny témáját. Az első forduló feladatlapját 11 négyfős csapat oldotta meg, s küldte be. Közülük került ki a döntő 6 résztvevője.

2009. április 22-én vette kezdetét a történelmi csata, amelyben a 6 csapat küzdött a győzelemért. A hadszíntér iskolánk könyvtára volt, ahol a 16. kerület középiskoláinak tanulói álltak ki egymással szemben. A próbatétel az 1848/49-es forradalomról és szabadságharc eseményeiről, személyiségeiről való ismeret.

A zsűriben helyet foglalt Rácz Árpád (a Rubicon történelmi folyóirat főszerkesztője) és az iskolák parancsnokai, vagyis a felkészítő tanárok. A haditerv ismertetője, a dandár tábornok, Boros Tamás tanár úr volt. Ezután a csapatok között megkezdődött a küzdelem.

Az erőviszonyok kiegyenlítettek voltak, fej fej mellett haladva törtek előre a csapatok, a győzelmet végül a Corvin 2 csapatának küzdői szerezték meg.

A kiegyezés során mindenki megkapta méltó jutalmát, melyet a zsűri elnöke adott át a résztvevő katonáknak, alias tanulóknak.

Köszönet az esemény támogatójának, a Rubicon szerkesztőségének a könyvjutalmakért!

Jövőre is várjuk a kerület minden középiskolájának vállalkozó kedvű csapatait!

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés

Hol talál meg minket?

Archívum

Corvin Diákalapítvány