Olimpikonok az Erzsébetligeti Színházban

szeptember 03, 2012

November 8.-án, csütörtökön, lehetőségünk volt elmenni az Erzsébetligeti színházba, ahol két olimpikon beszélgetett egy újságíróval, és mi nézők is bekapcsolódhattunk ebbe a beszélgetésbe, kérdések feltevésével.
Izgatottan vártuk már a sportolókat. Amíg megérkeztek megtudtunk, hogy a nézők között is vannak sportolók, érmet szerzett olimpikonok, köztünk vívó is. Mivel a meghívottak késtek, Takács Ferenccel, mindkettejük edzőjével kezdődött a beszélgetés, többek között a birkózásról, valamint a sportolók életútjáról.
Nem sokkal azután, tíz perc késés után meg is érkezett a két profi birkózó: Módos Péter és Lőrincz Tamás. A fiúk elmesélték, hogy hogyan kerültek ki az idei olimpiára, Londonba, ahonnan mindketten éremmel tértek haza. Azután pedig a birkózásról, mint sportról beszéltek. Bevallom, én nem vagyok rajongója ennek a sportnak, de néhány dolog még az én érdeklődésemet is felkeltette.
Ugyanakkor ehhez is, mint minden más sporthoz, hatalmas akaraterő és kitartás kell. Hiszen ha valakinek leszakad a bicepsze, vagy eltörnek a bordái, és ezek után is folytatja azt, amit elkezdett, ráadásul érmet is szerez, akkor az az ember minden tiszteletet megérdemel.
Mindent összevetve, remekül éreztük magunkat, sokat tanulhattunk ezektől az emberektől. Reméljük, hogy lesz még lehetőségünk sikeres sportolókkal találkozni itt, a kerületben.

[nggallery id=31]


Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés

Hol talál meg minket?

Archívum

Corvin Diákalapítvány