Idén a 11.D és a 12.D együtt vágott neki az osztálykirándulás rögös útjainak. Kíváncsian vártuk, vajon hogyan fogjuk magunkat érezni.
Reggel izgatottan találkozott a két osztály az Örs Vezér téren. Voltak, akik kabáttal készültek a beígért esőre, ám Murphy a közelben andaloghatott, mert nem esett semmilyen csapadék. Természetesen nem bántuk a dolgot egyáltalán. Villamosra szálltunk, hogy megközelítsük első úti célunkat, a Közlekedési Múzeumot. Lenyűgöző látványt nyújtottak a régi mozdonyok, gépjárművek, motorok, hintók és a lemodellezett hajók. Megtekinthettük a Titanic tervrajzait, Szent Jupátot, Fa Nándor hajóját, és az első, Szentgotthárdon legyártott Opel G Astra-t. Egy szempillantás alatt csöppentünk vissza kisgyermekkorunkba, amikor érdeklődve nézegettük a terepasztalt kisvonattal.. A múzeumból továbbhaladva a Vajdahunyad vár felé vettük az irányt. Ekkor már olyan kellemes idő volt, hogy a ?felruházottak? nemcsak kabátjaiktól, de pulóverjeiktől is megszabadultak. A 12.D osztály tagjai ismertető előadásokat tartottak a helyszínekről, még a gyökeres pestieknek is tudtak újat mondani. Kísérő tanáraink egy kis humorral gazdagították utunkat. A várat körüljárva megtekintettük Anonymus szobrát, majd átmentünk a Hősök terére. Itt még a nap zárásaként egy utolsó előadást meghallgattunk, majd kicsit fáradtan de új ismeretekkel gazdagodva hazafele vettük az irányt.A kirándulás jó hangulatban telt el. Örültünk a késő nyári túrának.

Őry Kinga, Pápai Nóra 11.D

[nggallery id=34]

Izgalommal vártam a szeptember 21-ei első gimnáziumi osztálykirándulást. Ekkor még csak pár lányt ismertem meg a közösségből és kíváncsi voltam ,milyenek lehetnek a többiek. Tetszett, hogy a helyszínt mi választhattuk meg. Örültem,hogy az általam jól ismert Budai-hegységre szavaztak a többiek is.
Már korán reggel lázasan készülődtem, hogy időben az Örs vezér térre érkezzek, ahol sok osztálytársammal találkoztam. Innen együtt indultunk a Szél Kálmán térre a megbeszélt gyülekező helyszínére. Mikor mindannyian együtt voltunk, villamosra szálltunk és a Hűvösvölgyig meg sem álltunk. Egy kisebb gyalogtúrával elérkeztünk a Nagy-rétre. Pár percig gyönyörködtünk a háborítatlan természetben és nagyokat szippantottunk a friss levegőből.
Hamarosan megtudtuk osztályfőnökünktől, hogyan kell csapatokat alkotni és milyen feladatok várnak ránk. Jó érzés volt, hogy a számomra ?ismeretlen? gyerekekkel is könnyen együtt tudtam dolgozni. Hozzám az ügyességi feladatok álltak a közel, mert szeretek sportolni. Az előadást már sokkal nehezebb volt összeállítani, de végül sikerült megegyeznünk. Ezt követte a versírás, amit Andi nélkül nem tudtunk volna megoldani. A játékos feladatok során sokat nevettünk, kezdtük megismerni egymást.
Utunkat a Gyermekvasúttal folytattuk a kupola formájú János-hegyig, mely529 méteres magasságával Budapest legmagasabb pontja. Itt felkerestük a hegyvidék és Budapest egyik legszembetűnőbb épületét, a több mint 100 éves Erzsébet kilátót. A torony 23-méter magas, kerek alapformájú, teraszos elrendezésű, melynek tetejére 101 fokból álló csigalépcső vezet fel. Innen gyönyörű körpanoráma nyílt, nemcsak a főváros látványosságaira, hanem még messzebb is.
Zugligetbe Libegővel utaztunk tovább. Lefele káprázatos kilátás nyílt a Hármashatár-hegy vonulatára a Pilis-hegység csúcsaira, a budai és pesti városrészek makettszerű házaira. Míg felső szakasza a János-hegy meredek lejtőinek erdőjében, alsó szakasza a zugligeti villanegyed utcái és kertjei fölött haladt.
Hazafele megbeszéltük a nap eseményei és kíváncsian vártuk a csapatmunka eredményét. Mi a 2. helyen végeztünk, ezért pilóta tallér lett a jutalmunk.
Visszagondolva a kirándulásra, nagyon jól éreztem magam. Örülök, hogy jobban megismertem a csapatom tagjait. Annát, aki mindig segítőkész. Rajmit, aki jobban érti a viccet mint bárki más. H.Bencét, akinek a csapatmunka gyerekjáték. Andit, akinek a versírás sem okoz gondot. É.Marcit, aki szakszerű és mindig pontosan fogalmaz,és Marcsit , akinek még gyakorolnia kell a talicskázást.
Köszönjük ezt az élményekkel teli szép napot, izgatottan várjuk a következő kirándulást.

Készítette: Szabó Dóra

[nggallery id=30]

Legelőször szeretnék köszönetet mondani Kasné Havas Erika főszervező tanárnőnek, hogy megszervezte az utat, rajta kívül még Bodnár-Józsa Ildikó és Nagy Péter kísérő tanároknak is.
2012. szeptember 29. Ez az a nap, amikor mindenki felpörögve várta, hogy elinduljon otthonról végre. Alapvető dolgok, amik kellettek ahhoz, hogy a busz elinduljon este 6 órakor: 1 busz, 2 sofőr, 40 tanuló, 14 Nutella, takarók, hálózsákok stb. Ezek nélkül lehetetlen lett volna elindulni. :D A busz elindulása után a hangulat a tetőfokára hágott, ami a hajnal 1 órai megálló után alvásba fulladt. Legközelebb már csak 5 órakor ébredtünk fel, amikor lassulni kezdett a busz, mivel elérkezett a következő megálló ideje. Felébredve még homályosan, de mindenki konstatálta, hogy már Németország területén vagyunk. Miután mindenki elvégezte a dolgát, továbbálltunk, és belefért még egy gyors délelőtti szunya is. :D A következő megálló már Belgium fővárosa, Brüsszel volt, ahol mindenki vásárolhatott kedvére. A legtöbben kipróbálták az ottani specialitást a waffle-t (gofri-t), amiből akár még 40-et megettünk volna szívesen, ha a pénztárcánk engedte volna . :D A délutáni órákban elindultunk a tranzitszállásunk felé, ami a Csalagút-tól nem messze lévő kis francia városka volt. Itt este közösen elmentünk az ottani McDonald?s-ba, amihez egy ott élő kedves pár mutatta az utat. Gondolom mindenki kíváncsi, milyen is ott a meki, szóval kötelességemnek érzem elmondani, hogy ugyanolyan. Mire hazaértünk már besötétedett, így mindenki lezuhanyozott, majd rövid internetezés után aludni tért. Reggel 6:00-kor kelés, bepakolás a buszba, majd indulás a Csalagúthoz. Hamar odaértünk, ott a határon volt még fél óránk, így be tudtunk vásárolni. Ezután gyors iratellenőrzés, és a következő pillanatban már csak az alagút belsejét láttuk.
A túloldalon az eső és a bal oldali közlekedés várt minket, de ez nem akadályozott a célunk elérésében. Az első megálló Canterbury volt, ahol megnéztük a híres katedrálist, ezután pedig szabadon barangolhattunk a belvárosban. Találkozó, majd indulás Rochester-be. Itt elsétáltunk az ottani kastélyhoz, majd egy újabb, de rövidebb szabadprogram után indultunk a mobile home-ok felé, ahol a szállásunk volt. Körülbelül 1 órás út után meg is érkeztünk a Temze torkolatának partjához. A kilátás nagyon szép volt, el is feledtette velünk, hogy milyen fáradtak is vagyunk. A saját lakókocsiját mindenki elég nehezen találta meg, pedig térkép is volt nálunk, ami túl sokat nem segített. Egy rövid órás keresés után megtaláltuk azt, amelyik a miénk volt. A gyors lepakolás és vacsorakészítés után mindenki bedőlt az ágyba.
Reggel kelés, szokás szerint, és uzsonnakészítés nagyon fáradtan. A buszon még volt lehetőség aludni, amíg meg nem érkeztünk a Westminster Apátsághoz. Itt megnéztük a királyi sírokat, sírkamrákat, majd elsétáltunk a London Eye-hoz. Itt várnunk kellett egy keveset, de minden várakozást megért az a látvány, ami fent fogadott minket. Egyszerűen lélegzetelállító volt az, ami elénk tárult. Az itt kapott jeggyel be tudtunk menni egy 4D-s 5 perces mini filmre, ami szintén fantasztikus volt. :D Utána következett az Imperial War Museum, ami az itthoni Hadtörténeti Múzeumnak felel meg csak 5x akkorában és jobban. :D (Boros Tamás tanár úr figyelmébe ajánlom, ha esetleg Londonban járna ).
Szerda reggel már mindenki fáradtabban kelt fel, mint az előző napokban, de azért mindenki időben a buszon volt, mint mindig. Az aznapi programunk volt talán a legsűrűbb a héten. Őrségváltás, Covent Garden, és az egyik személyes kedvencem a National History Museum. Az őrségváltás épp aznap maradt el, amikor ott jártunk, így az kimaradt a programból, de helyette a közelben lévő St. James's Park-ban több időt tölthettünk el, amit senki sem bánt, hisz London leggyönyörűbb parkja ez. Amikor már minden mókust lefotóztunk, akkor tovább indultunk a Covent Graden-hez, ami egy bevásárlócsarnok, és körülötte bevásárló utcák. Itt 2 órát vásárolgattunk és nem is késett el senki a találkahelyről (Apple Store). Innen busszal mentünk a National History Museum-ba. Az itt látottakra szerintem senki nem volt felkészülve. Tömérdek mennyiségű kitömött állat, földrengésszimulátor és egy csomó dolog, amit ki lehetett próbálni. Az egész múzeum interaktív volt, amit itthon kevés helyen látni. Miután megnéztünk mindent, a mobile home-ok már vártak minket jól befűtve.
Csütörtökön a British Museum kiállításait csodálhattuk meg a déli órákban, majd délután az Oxford Street-en vásárolgathattunk. Este elköszöntünk a mobile home parktól, és mindenki kitakarította a sajátját, ami nem egy 5 perces művelet volt. :D
Péntek reggel már a bőröndökkel együtt sétáltunk le a buszhoz gyönyörű kilátás mellett. A busz kigördült a parkolóból és már a főutakat róttuk egyenesen Greenwich felé. Itt fotózkodhattunk a képzeletbeli 0. hosszúsági foknál és körbejárhattuk a környékét. A sétálgatások után indulás a Csalagút és Franciaország felé. Párizsba este 11-re értünk oda, ahol már mindenki csak a pihe-puha ágyát akarta. Éjfélkor mindenki sikeresen berendezkedett, és megtudta azt is, hogy reggel mikor mehet reggelizni.
A reggeli igazi franciás kis önkiszolgáló pultból történt, de a kis mérete ellenére minden volt, ami csak kell egy reggelihez, és mindemellett nagyon finom is volt. Az Eiffel torony 9 órai nyitására könnyedén oda is értünk. Akik felmentek azok elé felejthetetlen látvány tárult. Párizs gyönyörű és nemcsak fentről! Nap közben megcsodálhattuk a Diadalívet és a pazar belvárost is. Délután a teljes végkimerülés határán elindultunk haza, mindenki sajnálatára. A hazafele úton mindenki aludt, még aki idefele nem is tudott, az is, szóval az utazásból egy nagy össznépi alvás lett. A megállókban ezáltal olyan arcokat láttam, hogy azt inkább nem is részletezném, de nem voltak üdék és frissek az biztos! :D Budapestre a déli órákban értünk. Jó volt végre újralátni a családot.
Ez lett volna az én beszámolóm, remélem tetszett . Jövőre (remélhetőleg) újra nekiindulunk a nagy túrának. :D .

Márton Attila

11. c

10. a kirándulás

A 2012/2013-as 10.a osztály idén Visegrádot választotta úti célul. A kirándulást Müller Janka tanárnő, és Markovics László tanár úr vezette.
A Nyugati pályaudvarról indultuk a 11.c kíséretével. Ők azonban Vácnál leszálltak. Így a 10.a zakatolt tovább. Az út nagyon jól eltelt, hamarabb értünk oda, mint gondoltuk.
Érkezés után máris célba vettük a kompot. Míg vártunk a hajóra, hogy addig se unatkozzunk kacsázásba fogott az egész osztály, több-kevesebb sikerrel. A végén már egyre nagyobb szikladarabok repkedtek a Duna vízébe. Aztán megjött a komp és mindenki abbahagyta a dobálózást. Miután kikötött a hajó, máris célba vettük a Fellegvárat. Azt kell mondanom, hogy távolról alacsonyabbnak tűnik az a hegy, de megéri felmászni, hiszen szenzációs a kilátás onnan fentről. Mikor felértünk csak az osztály egy része vonult be a múzeumi részlegbe. A maradék kint maradt és nézelődött.
Miután kijöttek a várból, az osztály nagy része elkezdte kipróbálni az ott kiállított fegyvereket: Íjat, számszeríjat, és a dobófegyvereket. Ezeket elég nagy sikert arattak. Már csak a nap fénypontja következett: a Bobozás! Mindenki izgatottan hagyta el a Fellegvárat, alig vártuk már, hogy odaérjünk. Pár perc séta és már ott is voltunk. Két óránk volt arra, hogy kicsúszkáljuk magunkat. Ez, is mint a vonatút nagyon hamar elrepült. Alig akartuk otthagyni, de muszáj volt, mert el kellett érni a vonatot. Nem találtunk utat lefelé, ezért vissza kellett menni a várhoz, hogy onnan le tudjunk jutni a városba. A kompra ismét várni kellet, így megint el kellet ütni az időt egy kis kacsázással. Voltak bátrabb gyerekek, akik lemerték venni a cipőjüket, zoknijukat és belemártóztak a vízbe. Majd felszálltunk a szállítóeszközre. A Tanárnő már jelezte, hogy 5 percünk van, leszállni a kompról és elérni a vonatot. Így hát a kikötés után futottunk a vonathoz.
Sikeresen elértük a vonatot és időben visszaértünk a Nyugati pályaudvarra. Onnan mindenki egyedül ment haza.
Röviden összefoglalva, szerintem nagyon jól sikerült ez a kis kiruccanás. A többiek szerint is megérte elmenni. A kirándulásnak köszönhetően még jobban meg tudtuk egymást ismerni, így egy év után!

Rákóczi Ferenc