Nyugdíjas Találkozó

augusztus 31, 2012

nyugij5?Házi feladat?
Minden olyan hangulatosan kezdődött: jött egy levél a Corvinból, nem is akármilyen: MEGHÍVÓ. Ez jó és kellemes, az embernek eszébe jut sok kedves emlék, s kezdődik a í2körtelefon?: ?jössz??, ?jövök?. S megyünk, nem egyen-ketten, sokan: 20-25 éve nyugdíjas épp úgy, mint 1-2 éves, ?éppen csak? nyugdíjas. Ott áll a jó öreg Corvin a helyén, s fogad bennünket szeretettel sok, szemünkben ifjú kolléga, s elhangzik ezerszer: ?hogy vagy??, ?mi újság??. Akkora a zsibongás a teremben, mintha nem 40-50 komoly felnőtt, hanem ugyanennyi gyerek zajongana. Nem is könnyű lecsendesítenie igazgatónknak a társulatot, hogy kedvesen köszönthessen minket, s szót ejtsen 75 éves Corvinunk jubileumi készülődéséről. Ezután kezdődik a fényképek mutogatása: a gyerekeké, unokáké, de előkerülnek régi iskolai fotók is, bizonyítva, hogy mi is voltunk fiatalok. Mert nem akárkik vannak itt a ?nagy idők? tanúi közül! Például Maráczi Ottó, aki nyolc évig diákja, majd 35 évig tanára volt iskolánknak; vagy Novohradszky Marika, aki több, mint negyven évig volt iskolatitkárként minden titkok tudója (és őrzője), de köztünk van Keszthelyi Rudolf, azaz ?Szunyibá?, aki annyira Corvinos volt, hogy még a kislányából is Corvinos tanár lett. Épp ő kért meg ellentmondást nem tűrő szelíd kedvességgel a ?házi feladat? megírására a március 9-i nyugdíjas találkozóról. Bár ? gondolom ? mindez azok számára érdekes, akik ott lehettünk, fogadjátok elnéző szeretettel, s köszönetemet is mindnyájunk nevében a szíves vendéglátásért!
Jó volt Corvinosok közt Corvinosnak lenni!
Szeretettel: Varga Lászlóné Gabi néni, aki 1955-től tanára, majd igazgató helyettese volt a Corvinnak

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés

Hol talál meg minket?

Archívum

Corvin Diákalapítvány