augusztus 2012

Május elsején, a kora hajnali órák egyikében, miután mindenki elvégezte ügyes-bajos dolgait a gondnoki vécén, elindultunk egy végtelennek tűnő úton, magunk mögött hagyva az iskolát, továbbá a megkönnyebbülésüket galád módon krokodilkönnyek mögé bújtató szülőket. A végcél Párizs volt ugyan, de kezdetnek Metz is megtette. Kísérőtanáraink személyében Farkas Irinát, Lendvainé Kovács Erikát, Loj Zsuzsannát, Makikot és Miskolczi Esztert tisztelhettük.

Tulajdonképpen a buszúton semmi rendkívüli nem történt, nem volt autósüldözés, fegyveres rablás, sőt még a határnál sem állítottak meg minket. Igaz, ez várható volt. A társaságon leginkább a szellemi leépülés hatalmasodott el, mit a tizenakárhány órás útnak köszönhettünk. De ez természetesen nem a busz hibája volt, hisz őt eredetileg luxusbuszként emlegették, s a hat nap alatt nemigen adott okot a kételkedésre. Megérkeztünk a tranzitszálláshoz, Metzbe.

A személyemet érő első sokkot a beléptető kód léte okozta, amit akármekkora és bármennyire egyértelmű számokkal írogattam serényen kis kacsómra, a rendszernek nem voltam szimpatikus. Nos, pár órával azután, hogy közelharcot vívtunk a vizesblokk előtt, reggel már kelhettünk is, hogy egészen Versailles-ig elcsatangoljunk. Leleményes és egyéni humorral rendelkező idegenvezetőnknek köszönhetően nem kellett órákat várnunk a kastélyba való bejutáshoz. Leszámítva persze azt az egy órácskát, amit a női vécé előtt sikerült eltöltenünk arra várva, hogy a víz újult erővel törjön elő a vízvezetékekből. Mindez azért, mert az illetékesek úgy gondolták, hogy felesleges növelni a XVIII. században létesített mellékhelyiségek számát.

De az Erő velünk volt, ilyen csekélységek nem állhattak utunkba, pláne miután Makikot is meg kellett menteni a morcos biztonsági őr karmai közül, ki élt a gyanúval, hogy Makiko sunyi módon megpróbál elvegyülni köztünk azzal a céllal, hogy feltűnésmentesen besompolyogjon jobbára fizetés nélkül. Vélhetően a szeméből sütő megrögzött szabálysértési kényszer zavarta meg, s ezért próbálta a kilométerekre lévő japán turistákhoz zavarni. Ám ez sem tört meg minket.

Maga a kastély lenyűgöző volt, főként a hatalmas méretei, s az ezekkel szöges ellentétben álló, hobbitok számára tervezett ágyakkal. Őszintén csodálom mind a mai, mind a múltbéli személyzetet a hihetetlen navigációs képességeik miatt. Tény és való, a barokkos pompa az én gyomromnak igencsak megterhelő, főleg ekkora embertömeg közepette. A kastély méreteit nem hazudtolta meg a kiskert sem, a maga, amennyiben jól emlékszem, hetven hektárjával. Ránézésre ezen a birtokon minimum egy budapesti kerület férne el. Ebben a tudatban a reggeli séta mint olyan, új értelmet nyert számomra. Igazából esélyünk nem volt bebarangolni az egészet, de legalább a Trianon palotáig eljutottunk.

A sikeres küldetést követően megbizonyosodhattunk afelől, hogy Párizsban a péntek, hasonlóan a hétfőhöz, valamilyenfajta kitüntetett helyen van, így vásárolni csak benzinkútnál lehetséges, ami majdnem pozitív, de annyira azért mégse. Ellenben kaptunk pár óra szabadidőt, mialatt tökéletesen tudatosulhatott bennünk, hogy nem a város legelőkelőbb kerületébe kerültünk. Olyannyira, hogy az első megilletődés után leróttunk egy nagyobb tiszteletkört, majd viszonylag gyorsan vissza is masíroztunk önmagunk számára sem egyszerűen bevehető szobáinkba.Talán az ezt követő nap volt a leghosszabb, s egyben legtartalmasabb. A programot egy kis metrózással kezdtük.

Ugyan itthoni madarak rebesgetnek valamit egy jövőbeli 4-es metróról, ám nekünk volt szerencsénk Párizs 13-as számú vonalán utazni, ami messze nem jelenti azt, hogy ne volna több. Mi tagadás, nekik jobban megy. Az első megállónk az Invalidusok Dómja volt. A dóm jellegzetessége, hogy a belépő automatikusan fejet hajt Napóleon sírjának nagysága előtt, hiszen a bejárati ajtó és a hozzá kapcsolódó csarnok jóval magasabban van, mint maga a koporsó, amelyben egyébként körülbelül 15 átlagember holtteste férne el.

A soron következő megállónk a Rodin múzeum volt, ahol mindent körbeslattyogtunk, s kellően hosszú ideig álldogáltunk a Gondolkodó előtt is. Mindez nem altatta el bennem a gyanút, hogy ugyan majd? az összes szobor kifejező volt, ám egy kaptafára készültek. Mondom én, miközben óvodás csigát nem tudok elkészíteni. Miután ilyen szinten kikupálódtunk kulturális téren, nagyjából három órán keresztül sétálgathattunk a Champs-Elysée-n és a Diadalív környékén.

Ez utóbbi megdöbbentően nagy volt, s megdöbbentően nehéz volt eljutni legalább a tövéig. Az volt a szép ebben a pár órában, hogy ugyan vásárlás céljából csatangoltunk föl és alá, de sajnos sem a Hugo Boss-ban, sem a Kelvin Klein-ban nem találtunk számunkra (megfizethető árut. Ugyan erősen elgondolkodtam egy 256 eurós pénztárcán, de embertelen erőfeszítések árán mégis sikerült magam lebeszélnem róla.

A 35 fokos melegre fittyet hányva vágtunk neki az Eiffel-toronynak. Ha valahol, ott volt élet. Főként a Palais de Chaillot környékén. Mindenhol fűben és lépcsőn üldögélő helybéliek és turisták, freestyle-osok, előadók. Volt, aki medencében ugrált, volt, aki labdazsonglőr-ködött, mások meg táncoltak.

A tömeg egészen az Eiffel-toronyig lüktetett, hol a lézengőket felváltották a mini tornyokat árulók, kik inkább többen voltak, mint kevesen, s leszerelni sem volt őket egyszerű. Szerencsére ide is előre megvolt a jegyünk, ugyan ez nem sokat segített a bejutáson. Nem gondoltam volna, de az, hogy fel- és lemenjünk, durván két órát vett igénybe. Ami nem volt mentes sem a tömegeléstől, sem a tolakodóktól, de tagadhatatlan, kilátás valóban elképesztő, egyszerűen nem lehet azt mondani, hogy nem éri meg. Ugyanez mondható el az esti hajókázásról a Szajnán. Az egész város gyönyörűen ki van világítva, amit a helyi fiatalság láthatóan ki is használ, és nem energiatakarékossági okok miatt. Ugyanis a part mentén egy talpalatnyi hely sem volt, ahova plusz még egy ember leülhetett volna.
Másnap teljes harci felszerelésben vágtunk neki a Louvre-nak, amiben az a szép, hogy hiába van ott eszméletlenül sok és szinte felbecsülhetetlen értékű műtárgy, ezeknek a felét sem lehet megnézni három óra alatt. S nem csak az idő szűke miatt, hanem egyrészt fizikailag is amortizálódik az ember (köszönhetően a négy emeletnek, a tematikus elrendezés hiányának, továbbá a Mona Lisa előtti kűzdőtérnek)

Egy kisebb, ám jól megérdemelt láblógatás után végigtrappoltunk a Szajna-parton, egészen a Notre Dame-ig. Talán ez volt életem első olyan temploma, ahonnan nem fordultam ki rövid időn belül, szilárd undorral az arcomon. Az épület monumentális, az orgona hangja velőtrázó, az ablakok pedig rendkívül impozánsak. Mindez láthatóan sok érdeklődőt vonzott, még ha azok többsége le is ragadt az utcai performanszok bűvkörében. Igaz, ez pár pillanat erejéig nekünk is sikerült, ám a Montmartre-i látogatás izgalmasabbnak tűnt.

Ezért egészen a Sacré Coeur-ig együtt baktatott a csoport, ahol is szélnek eresztettek minket újabb három órára, Isten hírével. Igazából balga dolog volt azt hinni, hogy simán, egy huzamban fel lehet jutni a katedrálisig, mert nem. Ennek elsődleges oka az a biznisz, ami az afrikai emberek kisebb hadát bírja rá arra, hogy karkötőket készítsen és adjon el ott helyben, boldog-boldogtalannak. Az áraik alapján nyilván meg is éri nekik. Hiába hangoztatják, hogy jelentősen átépítették ezt a negyedet, az egykori bohémélet még erőteljesen jelen van mind a kávéházakban, utcai zenészek és festők sorai közt, továbbá a lézengő és jobbára felszabadult fiatalok közt. Mindezek mellett, ez volt talán az egyetlen olyan környék ahol alkalmunk nyílt végigcsámpázni egy vagon bazárt. Ami többek közt azért is jó volt, mert majd? mindenütt ugyanaz volt a kínálat.

Az utolsó napon a Loire-menti kastélyokat látogattuk meg. Ezek egyik legjobb tulajdonsága a szép természeti háttér mellett, hogy a Versailles-i palotához nem volt semmi közük, így esztétikailag is előnyösebb helyzetbe kerültek. Ezt követően már csak annyi dolgunk volt, hogy kijussunk a kicsinek semmiképpen sem mondható kertből, és behajtogassuk magunkat luxusbuszunkba, melyből 26 óra elteltével csak kisebb akrobata-mutatványok árán tudtunk csak kiszállni, ami sok minden, csak nem meglepő.
Összességében úgy gondolom kevés embert tudnék mutatni, akik ne mennének vissza bármikor. Azt nem lehet mondani, hogy nem volt zsúfolt, rohanós hetünk, de nem hinném, hogy bárki is a hasát akarta süttetni Párizsban. Így volt jó, ahogy volt.

Olvasson tovább

Megosztás |

Ballagás

iskolai rendezvény augusztus 31, 2012

Olvasson tovább

Megosztás |

2008 a Reneszánsz éve... és a Corvinosoké

iskolai rendezvény augusztus 31, 2012

Olvasson tovább

Megosztás |

Mátyás napi ünnepség

iskolai rendezvény augusztus 31, 2012

Olvasson tovább

Megosztás |

Szalagtűző ünnepség

iskolai rendezvény augusztus 31, 2012

Szeptember óta a 12. évfolyamot nagyjából-egészéből egyetlen dolog tartotta lázban: a szalagavató. Nem volt olyan hét, sőt, megkockáztatom, hogy nem volt olyan nap, amelyen a három végzős osztály valamely tanulója ne hozta volna szóba az eseményt.

Aztán eljött január ötödike, vagyis a nagy nap. A számtalan próba és idegeskedés vége, a ?Final front ear?? Ennek tükrében a főpróbát elbénázva, a műsor előtt öt perccel még pattanásig feszült idegekkel álldogáltunk a két bejáratnál. Az ajtók feletti ?A küzdőtéren tilos az áthaladás? felirat nem látszott jó ómennek.

Aztán átléptük a bejáratot, ki a reflektorfénybe, a hangszórókból az Eye of the Tiger szólt, mi pedig egyszerre elengedtük magunkat, és nevetve, egymás közt viccelődve és a családtagoknak, barátoknak felintegetve, fülig érő vigyorral felvonultunk.

Következett az irodalmi műsor, ami talán egy icike-picikét hosszabb volt a kelleténél (, itt zárójelben megjegyezném, hogy ezen vélemény többektől elhangzott, ezért nem hagyhattam cikken kívül). Ennek keretében került sor az osztályfőnökök köszöntésére, majd mi is megkaptuk szalagjainkat.

Az ezt követő osztálytáncok azt hiszem, mindannyiunkban maradandó emléket hagytak, úgy jó értelemben. Ott voltunk, és nem számított, hogy elhibázzuk a koreográfiát vagy tökéletesen sikerül. Ezt nem lehetett elrontani, hisz mindenki beleadott apait-anyait, és élveztük. Szmorad tanár úr ?leányrablása? és Blanka néni korzózása a bevásárlóközpontban elég felejthetetlennek bizonyult, hisz a mai napig el-el lehet csípni egy-egy mondatot az iskola folyosóin, amelyek a két műsorszámot emlegetik.

A végzősök különböző táncai között az átöltözésnek jótékony és elengedhetetlen időt adva két osztály is eltáncolta a Chicagot.

A hivatalos műsor zárásaként felcsendült Strauss Művészélet című keringője, amire hófehér keringőruhában és elegáns frakkban ötvenhat ember lépett a csarnokba. A huszonnyolc pár kissé idegesen, de csillogó szemmel rendeződött különböző térformákba, majd izgatottan és megkönnyebbülten szaladt a végső, szó szerint ?művészien megálmodott? képbe.

Végül eljött az, amit csak ?össznépi keringő?-ként emlegetek; a rokonok és barátok leözönlöttek és felkérték táncolni a keringősöket, majd lassanként megtelt a parkett a végzősökkel és hozzátartozóikkal, valamint a tanárokkal és a fotósokkal, mi pedig egy-egy csoportképre összeállva, majd egy-egy tánc kedvéért újra szétválva hagytuk, hogy tudatosan szinte fel sem fogva, lassan emlékké váljon az est.

Zsíros Hajnalka

Olvasson tovább

Megosztás |

Új apródok a Corvinban

iskolai rendezvény augusztus 31, 2012

A gólyák hete a Corvinban

A múlt héten végre megérkeztek iskolánkba a gólyák! Holott eddig is itt voltak, csak ártatlan 9-seknek öltözve. De most aztán kibontakozhattak magukból rendesen és megmutathatták, milyen fából faragták őket: minden bátorságukat összeszedve oldották meg a feladatokat, melyeket mi a 10-esek osztottunk ki nekik. Láttuk, hogy ennyitől még csak meg sem hátrálnak, hát kitaláltunk még egy próbát. Minden osztálynak fel kellett dolgoznia egy Disney - rajzfilmet, és eljátszani azt a több száz fős közönség előtt. Hát tudjátok mit, ettől sem riadtak vissza?

Szóval az egész verseny november 6-án kezdődött a vetélkedővel. Minden osztályból 4-4 csapat vett részt. Minden csapatnak külön feladatai voltak, tekintettel arra, hogy más-más osztály fogott össze ellenük, és eszelte ki a jobbnál jobb dolgokat. Én csak a 10. A
által írt nyalánkságokról tudok.

Felsorolok néhányat a legjobbakból:

Lépcsőszámlálás. Egy idő után elég idegesítő lehet a lépcsőket számolni, azzal a tudattal, hogy a másik csapat már egy emelettel feljebb jár.

Legrégebbi tabló. Nincs jobb feladat, mint az iskola összes tablóját végigrágni, melyik lehet a legrégebbi osztály a falakon.

Számösszeadás. Itt kiderült, kik lesznek majd az országos matematika verseny első helyezettjei iskolánkból.

Csoki evés késsel-villával. El se lehet képzelni egy versenyt ilyen feladat nélkül.

Végeredményben mindenki nagyon szépen teljesített, nem is tudnék senkit külön kiemelni.

Ahogy már említettem, ezek a kis feladatok semmik voltak ahhoz képest, ami csak most következett. Egyik nap kisorsoltuk az osztályok között, kinek melyik híres Disney- rajzfilmet kell előadniuk.

November 8-én eljött az idő, amire mindenki várt! Legalábbis minden 9. feletti osztály? Az volt az a nap, amikor több száz ember csak arra várt, hogy a csupa fiúkból álló csapat előadja a Kis Hableányt, vagy hogy Kasné Havas Erika tanárnő fellépjen a színpadra, mint a kisbaba Csipkerózsika. Az A osztály az immár említett Kis Hableányt, a B osztály Hófehérkét, a C osztály a Hamupipőkét és végül a D osztály a Csipkerózsikát adta elő. Minden műremek humoros keretek között futott le, hatalmas sikerrel! A Hamupipőke kapott egy remek zenei aláfestést is, köszönhetően Mándoki Ferenc tanár úrnak és lelkes zenész társainak. De a B csapat sem tűnt el az egyhangúság sűrű erdejében! Előadásukban szinte megdöbbentően szabad nyelvezetet használtak és a történet feldolgozásába is sikerült beletenni korunk sajátosságait.

A bálon a D osztály vihette el végül a dicsőséges első helyet, és mint az összesítésből kiderült, ők vihették el a tortát is, mint a gólyavetélkedők győztesei. Természetesen a sok erőfeszítésért a többiek is kaptak süteményt, de a legnagyobb díj nem is a torta volt. Minden kedves 9. osztályos tanuló ünnepélyes keretek között Mátyás királyunk apródjává ?ütődött?, függetlenül attól, ki hányadik lett a dobogón. De a szervezők is örülhettek, hisz az ő feladatuk is sikerrel járt: mindenki nagyon jól érezte magát az események során és sikerült remek hangulatot varázsolni a monoton tanulásba.

Olvasson tovább

Megosztás |

Mátrafüred

iskolai kirándulás augusztus 31, 2012

Olvasson tovább

Megosztás |

Nyíregyházi sóstó

iskolai kirándulás augusztus 31, 2012

Olvasson tovább

Megosztás |

Sarudi táborozások

sarudi tábor augusztus 31, 2012

Olvasson tovább

Megosztás |

Tanévnyitó beköszöntő, avagy újra elkezdődött

iskolai rendezvény augusztus 31, 2012

az, amiről két és fél hónapig hallani sem akartunk, de aztán
ahogy már évek óta mindig,
ahogy már megszoktuk,
ahogy már egy icipicit ( persze csak titokban és szigorúan csak augusztus végén) vártuk is,
ahogy a többi sok száz iskolában
szeptember harmadikán, reggel nyolckor nálunk is BECSÖNGETTEK!!

Kedves Corvinosok!

Ebben a tanévben a tanévnyitó ünnepségen a 10. c köszöntött Benneteket. Ezúton is kívánunk mindenkinek vidám évkezdést, jó tanulást, sok sikert és sok-sok remek bulit 2007-2008-ra! Itt olvashatjátok a 3-án elhangzott beszéd szövegét, melyet Péterfi Bernadett írt, és Dunavölgyi István, Farkas Fanni, Hegedüs Rita és Ullmann Zsófia adtak elő.

Kedves Tanárok és Diákok!

Üdvözlök mindenkit iskolánk évnyitóján!
Hát eljött ez a nap is? Vége a nyárnak? remélem mindenkinek legalább annyira jó volt, mint nekem! A 40 fokos hőségben a strandolást, a nyáresti bulikat és a felhőtlen szabadságot, a délig alvást most felváltja az iskola. A korán kelés, a fél nyolckor kezdődő tanítás, a dolgozatok, az érettségi? egyszóval: a tanulás. Az iskola eddig üresen álló folyosóit ellepjük mi, diákok. Könyvvel a kezünkben a következő órára készülve vagy a barátainkkal beszélgetve, de feltöltjük élettel a Corvint. És persze ott vannak tanáraink is, akik a rengeteg dolgozattal a kezükben rohannak át a folyosón a tanári felé.
De lássuk mi is vár ránk!

Kedves kilencedikesek!

Eljött ez a nap is, amikor az általános iskola olykor gyerekes világából a középiskola komoly és rémisztő világába léptek. Itt már nem köti be a cipőtöket a tanító néni, de könyörtelenül beírja az egyest, ha nincs leckétek. Azoknak a diákoknak, akik most ?nulladikkal? kezdenek , különleges évük lesz! Heti 12 angol/németóra és heti 3 szódolgozat, rengeteg házi feladat és egy év végi vizsga vár rátok. De mindezek ellenére szerintem nagyon jó év lesz, hisz megtanulhatok alapszinten angolul vagy németül! Mindemellett a többi órán megtanulhatjátok szakszerűen a stabil oldalfektetést, az Excel különféle függvényeit és a helyes tanulás titkát. A többi kilencedikes osztálynak sem lesz unalmas éve, hiszen megismerhetik az ?igazi? középiskola rejtelmeit. Mind a négy osztály összemérheti majd tudását a gólyabálon és a gólyavetélkedőn. Mi tizedikesek gondoskodunk róla, hogy egyiket se ússzátok meg szárazon! És ha az összes megpróbáltatást túléltétek, akkor az apródavatáson esküt tehettek arról, hogy rendes Corvinosok lesztek. A felsőbb éves osztályok már a jól megszokott módon vághatnak bele tanévbe. Fél nyolcra álmosan ellepjük a sulit, majd mélabús csendben teremről teremre vándorlunk a sok könyvvel a kezünkben és a friss tudással a fejünkben azzal a boldog érzéssel, hogy egy lépéssel közelebb vagyunk a nap végéhez. Akkor aztán mehetünk haza, egy fagyira a Szamócában vagy oda, ahova szeretnénk. Azután persze haza, hogy újra elmerülhessünk, a töri, matek és a kémiatanulásban. És másnap kezdődik minden elölről. Majd a jól megérdemelt pihenés és persze szórakozás vár mindazokra, akik egy hétre ellátogathatnak testvériskolánkba, Ludwigsburgba.
A végzősök számára különösen fontos év lesz a mostani, hisz vár rátok az érettségi. Most megmutathatjátok, hogy mennyit tanultatok az évek során. Bebizonyíthatjátok, hogy érettek vagytok a továbbtanulásra. De megmutathatjátok tánctudásotokat a szalagavatón, hogy mindezek végén, a ballagáson büszkén hagyjátok el a Corvint, és lépjetek át a nagybetűs életbe.
Tanárainkra ismét nehéz feladat vár. Meg kell küzdeniük azzal a nem egyszerű feladattal, hogy megtanítsák nekünk az olykor nem túl érdekfeszítő tanagyagot. A rengeteg dolgozat halom, amit időre ki kell javítaniuk, és közben szembesülni a szomorú ténnyel, hogy már megint alig tanultunk valamit. Vagy éppen azzal a boldog tudattal, hogy milyen jól sikerültek a dolgozatok, okosak vagyunk. Reméljük, az utóbbiból több lesz, hogy aztán év végén mindenki átvehesse megérdemelt jutalmát az egész iskola, vagy az osztálya előtt kitűnő bizonyítványáért, vagy közösségi munkájáért.
Most pedig, hogy lassan vége az ünnepélynek, mindenki felmegy a termébe. A felsős osztályok megoszthatják egymással nyári élményeiket, a kilencedikesek pedig egyenként kiállhatnak az új osztály és osztályfőnökök elé, hogy egy percben elmeséljék, kik is ők, és hogy honnan jöttek.
Én kívánok mindenkinek sikeres tanévet, hogy év végén, amit már úgy várunk, mindenki a tőle telhető legjobb bizonyítvány tulajdonosa legyen!

Olvasson tovább

Megosztás |