Amerikai testvériskolai látogatás Texasból

március 21, 2017


BUDAPEST – FORT WORTH 2017


 

 

A tavalyi évhez hasonlóan idén is lehetőségünk nyílt, hogy amerikai diákokat fogadhassunk egy hétre. Hét tanulót és két tanárt vártunk izgatottan a Liszt Ferenc Repülőtéren március 12-én, vasárnap este.

 

 

 

Közelgő nemzeti ünnepünk apropóján mézeskalács-huszárral és kokárdával készültünk a fogadásukra.

 

 

 

 

 


 

1. nap – március 13. (hétfő)


A hét órás időeltolódást figyelembe véve lazábbra terveztük az első nap programját.

Végig villamosoztunk a Duna pesti oldalán
a Nemzeti Színházig.

 

 

 

 

Beugrottunk egy gyors ebédre
a Ráday utcába,
ahol próbáltuk megértetni
a jó rizses hús titkát.

 

 

…majd tovább indultunk
a Pál utcai fiúk & Nemecsek nyomában, hiszen a GRUND akár mi is lehetünk!

 

 

A napot dunai hajókázással egybekötött
városnézéssel zártuk!

 

 

 

 


 

2. nap – március 14. (kedd)


Rendhagyó angol órára és egy játékos Pál utcai kvízre vártak minket a Corvin Mátyás Gimnáziumban. Csoportmunkában beszélgettünk a hasonlóságokról-különbségekről az amerikai és a magyar sulik között, és felidéztük milyen lehetett egy suli a Pál utcai fiúk idején.

 

 

 

 

 

 

 

Ízelítőt kaptunk Texasból, Fort Worth-ből és egy country dalt is tanultunk.

Ezt követte az iskolai
a Március 15-i ünnepély az udvaron,
majd befejezésül gyros-t falatoztunk
a suli-menzán!

 

 

A délutáni program csak egy HÉV-ugrásnyira volt -
a gödöllői Grassalkovich Kastély.
Az idegenvezetés során számos érdekességet
tudhattunk meg Erzsébet királyné életéről.

 

A napot fergeteges
társasozással, játékokkal
zártuk a Társa’s Játék Bárban.

 

 

 

3. nap – március 15. (szerda)


Fel Pestről Budára! - profi idegenvezetőinkkel, a magyar diákokkal J

Első állomásunk a Hősök tere volt.

 

 

 

 

 

Megálltunk
az Operaháznál is,
majd az Andrássy úton
elgyalogoltunk a Bazilikáig.

 

 

A Lánchídon átsétálva jutottunk fel a Budai Várba, ahol a vásári forgatagban hosszasan nézelődtünk, de szerencsére senkit sem vesztettünk el!

A Mátyástemplom és a Halászbástya panorámája koronázta meg a délutánt!

 

 

 

 

A Tóth-Kocsmába érve mindenki nagy örömmel nekilátott a szendvicskrémeknek: a libamájasnak - a kőrözöttesnek - a tonhalasnak - a hagymásnak.
Jóízűen kanalazták a diákok a gulyáslevest is és a vacsora végén a túrógombóc angol nyelvű receptjéről kérdezgettek.

Ünnepi megemlékezésünket a Vígszínház
Pál utcai fiúk
sikerdarabjával zártuk
és bebizonyosodott, hogy a nyelvi korlátok ellenére
ugyanúgy értjük a
„mért félnénk, mért élnénk, ha nem egy álomért
eszmeiségét.

4. nap – március 16. (csütörtök)


Közös bevásárlásra gyűltünk össze a Blaha Lujza téri szupermarketben. Minden amerikai-magyar pár kapott egy rövid bevásárló listát, hogy beszerezzük a szendvicsekhez szükséges alapanyagokat.

Jókedvűen érkeztünk a suliba és azonnal el is kezdődött az 50 db szendvics összeállítása.

Az iskola többi tanulója is kivette a részét a Budapest Bike Maffia által elindított +1 SZENDVICS akcióból!

 

 

 

Munka után jár egy kis szórakozás! Táncprodukciókkal, tánctanítással készültünk
magyar/amerikai módra a tornateremben.

 

 

 

 

A suliból a Parlamentbe siettünk, ahol kívülről-belülről feltérképeztük az épületet és megcsodáltuk a királyi koronát is.

 

 

 

 

 

 

 

 

Zsúfolt programunk következő állomása az Fővárosi Állatkert volt.
Kontinensről kontinensre ugráltunk pl. Dél-Amerikába, Ausztráliába …
… végül megetethettük az elektromos rájákat.

 

 

 

Nem kellett senkit noszogatni, hogy a Széchényi Fürdő termál vizében lazítson a nap végén!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

5. nap – március 17. (péntek)


Budapest és Fort Worth 1990 óta testvérvárosok. A két város közötti diákcsere kapcsolat fontosságát kiemelve Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes fogadott minket a Városházán. Előadást hallgattunk meg a főváros történelméről, közlekedéséről, közigazgatási feladatairól Tóth Kristóftól – a program koordinátorától, aki személyes cserediák tapasztalatait is megosztotta velünk.

 

 

 

Délután Visegrádra kirándultunk. A Királyi Palota termei, Hunyadi Mátyás szellemisége, a gyönyörű Herkules-kút mindenkire nagy hatást gyakorolt.

 

 

 

 

 

 

A Fellegvár, és az onnan elénk táruló Dunakanyar bearanyozta az amúgy is napsütötte délutánt.

 

 

 

 

 

 

A kompon Nagymarosra visszafelé az élményektől elfáradva hol a Fellegvárat, hol a Duna vizét bámultuk csendesen.

6. nap – március 18. (szombat)


A nap jelentős részét mindenki a magyar vendégfogadó családokkal töltötte – javarészt vásárlással, falatozással. Sajnos a Libegőzés, kisvasutazás kimaradt az esős idő miatt!

 

A búcsúvacsorára a Royal Étteremben gyűltünk össze, hogy még bepótolhassuk, ha valami még kimaradt a jellegzetesen magyar konyha remekeiből a hét során.

A hangulat vidáman indult: fimon falatok, táncos-zenés produkciók váltogatták egymást.
Az ajándékok átadásánál, a köszönő-beszédeknél azonban eltörött a mécses – könnyeket csalt mindenki szemébe az elválás gondolata.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

7. nap – március 19. (vasárnap)


Szomorúan, de egyben izgatottan gyülekezett kis csapatunk a Ferihegyi Repülőtéren a kora reggeli időpontban.

Háromszori átszállás, újabb időeltolódás várt amerikai barátainkra,
és a bizakodás a magyar csoport szemében, hogy nyáron újra láthatjuk egymást!

Életre szóló barátságok alakultak ki az együtt megélt élmények hatására.


See You’all in Texas, in July!!!


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeretettel gondolunk rátok addig is:

Bujdosó Tímea, Markovics László – koordináló tanárok

Czibula Nándor, Esőssy Viktória, Kaufmann Péter, Konkoly Boglárka,
László Emese, Laurenczy Lilla, Molnár Kristóf
– a résztvevő magyar diákok.

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés

Hol talál meg minket?

Archívum

Corvin Diákalapítvány