A költészet napja a Corvinban

április 19, 2013

Április 11-én Magyarországon a költészet napját, és ezzel együtt József Attila születésnapját is ünnepeljük. Ezen a napon az egész ország megemlékezik ezekről az eseményekről. ez alól a mi iskolánk sem kivétel.
Délelőtt az udvaron egy nagy, közös Corvinos versmondással ünnepeltünk, délután pedig a szokásosan minden évben ezen a napon sorra kerülő szavalóversenyt tartottuk meg.
A közös versmondásra iskolánk minden tanulója és tanára felsorakozott, és egy végzős diák Weöres Sándor Rongyszőnyeg c. művéből olvasott fel három részletet. Utána sorokra bontotta, és mi minden egyes sort megismételtünk. Ez egyszerre volt izgalmas és szórakoztató.
A szavalóversenyen a kerületi óvodások és az általános iskolások is részt vettek. Mándoki Ferenc tanár úr gitározása nagyon jó hangulatot teremtett, és a szavalóversenyt nem is versenynek fogtuk fel, hanem, hanem egy daldélutánnak, ahol mindenki előadta az általa választott kedvenc Weöres Sándor- versét.
A zsűrinek nem volt egyszerű a döntés, mivel nagyon sok színvonalas előadást hallhattunk. Minden versenyző kapott egy emléklapot, és akik helyezést értek el, azok egy könyvvel is gazdagabbak lettek.

Helyezettek:

I. Rippel Ádám 11.c

II. Csontos Norbert 13.c

II. Kenderesi Emese 10.c

Mindenki nagyon várja a következő évi rendezvényt, hiszen nagyon szórakoztató volt a közös versmondás és a szavalóverseny is. Reméljük, hogy jövőre még több versenyző és néző vesz majd részt rajta.

Losánszki Katalin 10. c



[nggallery id=40]


A Költészet napja a József Attila Színházban


Idén a József Attila Színház adott otthont a Nyugat Itthon rendezvénysorozat újabb állomásának, amelynek központi eleme a költészet és a Balaton volt, új nyugatos színekbe öltöztetve.
A József Attila Színház délután ötszáz tanulót látott vendégül a költészet napján, köztük a lelkes corvinos tanulókat is. A diákok nagy izgalommal várták az előadást, hisz ez egy újabb alkalom, hogy közelebb kerüljenek a művészethez és a Nyugat folyóirat hangulatához. A nagyszínpadon “Postabontás: feladó az utókor, címzett: József Attila, költő” címmel neves színművészek szavaltak. A hangulat, amit a színpadon létrehoztak, nagyon különleges volt. Détár Enikő óriási fekete esernyő alá bújva, a Kései siratót szavalva tette még hangulatosabbá a délutánt. Találkozhattunk még az m1-en adott ‘Szomszédok’ című népszerű sorozatából Fehér Annával és Nemcsák Károllyal. A többi színész is kivételes előadást nyújtott a diákok számára. Láthattuk, ahogy mélyen beleélve magukat adták elő a saját maguk által választott verset, és így mi is jobban beleéltük magunkat a produkcióba. Az előadás egy óráig tartott, ami nagyon tartalmas volt.
Szerintem nagyon érdemes volt elmenni, hiszen a költészet és a művészet mindig csak az ember javára válhat, és az irodalom által mindig többek és jobbak leszünk. Úgy láttam, mindenki nagyon jól érezte magát, és sikerült közelebb kerülni ahhoz, hogy megértsük, mi is az a költészet, ami ezt a napot képviselte.

Uhlár Dóra és Varga Henrietta, 11.d

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés

Hol talál meg minket?

Corvin Diákalapítvány