Vers a reményvesztett Mikulásról, aki régi önmagát keresi

Én amikor hazaérek, azon nyomban meccset nézek.
Mondja is az asszony mindig, nem volt ez így régen,
Letetted az üres zsákot, mellénk ültél szépen
És mesélted minékünk, hogyan szálltál fenn az égen.
(Egyszer volt egy nagy csoda.)

Szarvasaim eladtam, suhan a Volvo alattam.
Mondja is a fiam mindig, nem így volt ez korábban,
Csillogott a szemed és azt vártad minden órában
Hogy örömet ossz és örülj te is, abban a piros ruhában.
(Egyszer volt egy nagy csoda.)

Unom már a pirosat, Nike kell meg Adidas.
Mondják is a gyerekek, milyen Mikulás vagy te, hé!
Régen alig vártuk, hogy leszálljon végre az éj,
Csak lestünk téged, orrunkban vanília és fahéj.
(Egyszer volt egy nagy csoda.)

De mondok én nektek valamit és most figyeljetek jól,
mert ezt nem mondtam még senkinek, mióta leesett a hó,
vágyom én is a régi lenni, vidámnak lenni, másnak,
mutogatni, mily nagy lelke van a Mikulásnak.
(Egyszer volt egy nagy csoda.)

De ahhoz bizony az kell, hogy jöjjön nekem egy jel,
Hogy én is lássak igazi csodát egyszer.
Oda akarok menni, mert ott az én helyem,
Ahol minden gyerek együtt örül és együtt szaval velem.
(Egyszer volt egy nagy csoda.)

Köszönöm nektek, hogy megint a régit Mikulás lehetek.
Krampuszok, ajándékot mindenkinek!

Videó:

http://youtu.be/b_GBloUoel0

[nggallery id=35]