Mátyás-vetélkedő 2015

február 19, 2015

Mátyás-vetélkedő


Iskolánkban idén is – a hagyományoknak megfelelően – megrendezésre került a Mátyás- vetélkedő, amely a megszokottnál több meglepetést is tartogatott a 9. osztályos csapatok számára. Idén először Martis Zsombor és Miskolczi Eszter magyar-történelem szakos tanárok állították össze a feladatokat, a verseny lebonyolításában Kompolti János Ádám, a diákönkormányzat vezetője segített. Az idei versenyt új feladatok tették színesebbé, ilyen volt például a disputa- vagy a képkirakós feladat. A győztes csapat így élte meg a versenyt:

„Osztályunkból négyen jelentkeztünk erre a februárban megrendezett versenyre. Csapatnevünk a Corvinák lett. Hosszas készülés, gyakorlás és tanulás után izgatottan léptünk be a terembe, ahol már várt minket a zsűri, a szervezők, sok-sok finomság és persze a jó hangulat.
Elsőként szerény hozományainkat adtuk át királyunknak. A mi csapatunk egy tetszetős fejdíszt készített. A zsűrinek nagyon tetszett az ajándékunk.

Ezt követően a zsűri tesztelte, hogy mennyit tudunk Mátyás királyról, ki kellett töltenünk egy feladatlapot. Majd egy izgalmas és az eddigi évekhez képest új megpróbáltatás elé állítottak minket. Érvelnünk kellett különböző Mátyás király korabeli intézkedések mellett vagy ellen.

De a verseny igazán izgalmas része csak ezután következett. Rövid szünet alatt jelmezt öltöttünk, mivel a következő próbatétel a színjáték volt. Mátyás-mondát kellett bemutatnunk. Csapatunk Az okos lány című történetet adta elő. A produkció eljátszása közben nagyon jól éreztük magunkat, sokat nevettünk, de ami a legfontosabb a közönség is.

Az előadások után a zsűri meghozta igazságos döntését. El sem tudjuk mondani, mennyire boldoguk voltunk, mikor megtudtuk, hogy kemény munkánk eredményeképpen csapatunk győzött. Jutalmunk egy oklevél és fejenként egy-egy Mátyás király életéről szóló könyv volt. A második és a harmadik helyezést elérő csapat is értékes könyvjutalomban részesült. A vetélkedőn hihetetlenül jól éreztük magunkat. Rengeteget nevettünk, az általunk és a versenytársaink által hozott sütemények finomak voltak, ezek pedig megalapozták az elképesztően jó hangulatot.”

A kilencedikes apródok beszámolója is bizonyítja, hogy a vetélkedő idén is fantasztikusan sikerült. A győztes csapat tagjai Mátyás névnapján, február 24-én megkoszorúzták Mátyás szobrát.

A verseny végeredménye:

  1. helyezést ért el a Corvinák csapata. A csapat tagjai: Gottfried Marianna, Molnár Éva, Németh Dominik, Sólyom Janka 9.b osztályos tanulók.

  2. helyezést ért el a Fehér Hollók csapata. A csapat tagjai: Hudák Fanni, Papp Sebestyén, Takács Bálint, Varga Zoé 9.c osztályos tanulók.

  3.  helyezést ért el a Fekete Varjak csapata. A csapat tagjai: Cséza Márk, Dági Szabolcs, Dolányi Márk, Horváth Szabolcs, Tóth Szabolcs 9.a osztályos tanulók.

  4.  (megosztott) helyezést értek el a Mátyás király Zrt. és az Elite sereg csapatok. A Mátyás király Zrt. csapat tagjai: Kenyeres Máté, Sipiczki Ilka, Sohajda Noémi, Vass Lola 9.d osztályos tanulók. Az Elite sereg tagjai: Kovács Fruzsina, Szabó Máté, Szántó Dániel, Papp Márk 9.c osztályos tanulók.


Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek!

 

A beszámolót Kompolti János Ádám (13. c) írta,


a győztes csapat élményeit Molnár Éva (9.b) foglalta össze.


[nggallery id=65]

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés

Hol talál meg minket?

Corvin Diákalapítvány