Corvin

Az osztályból senki sem gondolta volna, hogy rongyokból is lehet képet festeni, egészen addig, míg osztályfőnökünk egy KUSZ-os kirándulás keretében el nem vitt minket Keresztes Zsuzsa rongyképész elképesztő kiállítására.

Mikor megérkeztünk, a művésznő (aki később megemlítette, hogy nem szereti, ha így hívják) nagy szeretettel fogadott minket, és bevezetett a kiállítóterembe. Először bemutatkozott és mondott pár szót magáról, majd kérte, hogy nézzük meg a képeit, majd utána beszélgetünk róla. Nagyjából mindannyian elragadtatva néztük végig az alkotásokat. Ezután leültünk, és kérdéseket tettünk föl Zsuzsa néninek. Elmesélte, honnan vette az ötletet arra, hogy rongydarabokból készítsen képet, milyen ragasztót használ hozzá, miket vesz figyelembe az anyagok és színek kiválasztásakor, és mennyi ideig készít egy-egy képet. Még egy mesét is mondott nekünk, ami három királyfiról szól. ,,Itt is, mint minden mesében, a legkisebb fiúé a dicsőség”- azt mondta, hogy ne arra gondoljunk: ‘Ez egy gyermekmese’, hanem arra: ‘Mi az üzenete a mesének’. Hiszen minden mesének és történetnek van üzenete, még manapság is. Pedig azért lássuk be, hogy manapság olyan filmek is vannak, amikre rögtön rávágjuk: ‘Ennek semmi értelme!’, pedig még a legbutábbnak tűnő, gyerekes, értelmetlennek látszó mesének is lehet, sőt van üzenete, és ha belegondolunk ebbe, rájövünk, hogy talán érdemes foglalkoznunk vele.

Engem személy szerint elvarázsolt ez a kiállítás. Inspiráló volt és szívhez szóló, és bár én sem nevezem magam művésznek, a kiállításon hallottak nagy részét mélyen átéreztem, és úgy jött át az információ, mintha pontosan tudnám, miről van szó, és én is éltem volna már át hasonlót. Én azt kérdeztem meg Zsuzsa nénitől, hogy nem nehéz-e számára elengedni egy-egy képet, és nem nőttek-e úgy a szívéhez, hogy úgy érzi, nem tudja őket elengedni. A válasza számomra egy nagyon jó tanács volt, és bátorításként is hatott rám, mivel én múlt júniusban festettem egy képet volt osztályfőnökömnek, de mikor kész lettem vele, nem igazán bírtam odaadni az ajándékomat. Sokat jelentett nekem az a kép, de végül boldogan nyújtottam át a képet tanáromnak, és jólesett az, hogy örömet szereztem vele neki. Zsuzsa néni valahogy így válaszolt nekem:”De igen, nehéz volt. Főleg eleinte, de aztán idővel ez könnyebb lett. Már nem fájt annyira, hogy elengedjem őket, de még most is van egy-két olyan kép, ami nagyon a szívemhez nő. De egy idő után túl sok helyet foglalnának el, és nem lenne hely az újabbaknak. Viszont mikor meglátom a boldogságot a visszajáró vásárlóim arcán, és élményeiket hallgatom, az nekem megadja azt az örömöt, ami kárpótolja a kép elengedését. Nem tarthatunk mindig mindent magunknál. Meg kell tanulnunk elengedni bizonyos dolgokat, hogy helyet kapjanak az újabbak…” Nekem minden szava a szívemhez szólt. Anyukám már mondogatta nekem ezeket párszor, főleg mikor arra kért, hogy szelektáljam ki a játékokat a szobámban, de csak most értettem meg igazán a dolog jelentőségét. Érdekes, hogy néha egy idegen ember szavai nagyobb hatással vannak ránk, mint saját szüleinké!

Nagyon jó volt ez a kirándulás! Remélem, hogy a többi KUSZ-os kirándulás is ilyen fantasztikus lesz, mint amilyen ez is volt!

Laurenczy Lilla 9.c

[nggallery id=76]

Olvasson tovább

Megosztás |